2017. május 4.

Gombás tarhonya

Egy kép, egy látvány, egy elképzelés a lelki szemeim előtt, ahogy már sokszor. Ez a tarhonya is így született. Úttörő gombócokra vágytam most, színekre, illatokra, intenzív ízekre. Barna csiperkére, piros paprikára, zöld petrezselyemre. Pont így.


Hozzávalók :

¼ kg barna csiperke szárral együtt negyedelve és lepirítva
pohárban kimérve 2 dl száraz gépi tarhonya
1 kápia vagy ½ piros kaliforniai paprika
1 kis fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
kakukkfű
frissen őrölt feketebors
fodros petrezselyem

Ebben az esetben a fagyasztóból csak elővettem a korábban már leszotírozott gombát, de ha frissen csináljuk, egyszerűen nagy lángon, kevés sóval és borssal addig pirítsuk a gombát, amíg elmegy a leve. Tegyük félre ezután.

Olivaolajon megpirítottam a tarhonyát, majd kétszeres mennyiségű vízzel felöntöttem, sóztam és fedő alatt addig pároltam, amíg el nem főtte a vizet. Ezután még szorosan lefedve hagytam 5 percig a gőzöket is magába szívni. 

A pirított gombát végül hozzákevertem, alaposan megszórtam kakukkfűvel és petrezselyemmel, végül az apró kockákra vágott paprikával is elkevertem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése